Állat?

Azt hiszi szeretem
Úgy gondolja egyetlen nekem
Hiába súgom a fülébe, hogy tévedsz
Sikítom a csendes, sötét éjben, hogy félhetsz
Kiáltásom hallja valaki? Érzi bárki is, hogy összeroppantam?
Ő továbbra is szájal. Én meg még mindig csak szó nélkül hallgatom.
Itt belül gyűlik az indulat, az utálat, a méreg, a harag. Próbálom visszaszorítani, nyugtatni, csillapítani.
De Ő kitör, tombol, dühöng! Nem csillapítható, enyhíthető, elfolytható!
Sem szépszóval, bársonyos érintéssel, szánalmas könnyekkel...
Ő csak azt a fajta engedelmességet ismerni, amit mások mutatnak felé.
Semmi más nincs a fejében...
Csak a düh, a harag, a méreg.
Hódolj be te senki! Metsd az írhádat te szerencsétlen! Mutass engedelmességet te reménytelen!
Tedd, tedd meg! Magadnak csinálsz vele jót! Alázkodj meg!
De jól vigyázz! Fájdalom könnyek.. Ne hagyd, hogy lássa, hallja, érezze!
Nem fog megsajnálni...Őt se sajnálta senki, mikor kínjában, kilátástalan helyzetében forró könnyeit a jéghideg padlóra csorgatta..
...
S most csendesül..Nem ordít..Lehiggad..
Elment az állat, a kegyetlen, az, kit soha sem szerettek igazán.
Itt van a szelíd, a kedves, az édesen mosolygó lányka, aki féltve őrzi titkát...
Benne van egy állat, ki élvezi ha pusztít, rombol, darabokra szaggatja a lelket, és kettétöri a féltve szerető szívet...
Te talán tudod mi az az állat?