Összevagyok zavarodva, nem találom a helyem. Unatkozom egész nap, najó van mikor alszom is. Igazából egyetlen dolog, amit szeretek. Már majdnem elfelejtettem milyen a padlóról a kilátás. Hmm... Kellemetlen helyzet ez, senki sem mondta, hogy nem lesz az, de mindenbe bele jelszóval ééén bááármit... Looohl, kezdem pedofilnak érezni magam, meg kibaszottul szerencsétlennek is. Szerencse, páff... Holnap úgy néz ki megyünk ki a Tiszára a csajokkal napozni, bár én konkrétan csak úszni szeretnék, engem mindenhogy fog a nap. Ma is akartam menni, de senki sem jött, így hát ez kimaradt az életemből. Meg amúgy sem aludtam semmit, ugyanis Danó szóval tartott reggelig, aztán meg délutánig Márkó, és lényegében semmi időm nem volt alvásra. Jó úgy kb 2-től vagy 3-tól aludtam 7-ig miaz ?:) ahh irritál, hogy pár napja nem vasalom a hajam. Szerintem most majd veszek egy hideg fürdőt és kivasalom szépen. Hátha addigra hűl valamicskét a levegő. Na meg a másik dolog, tesómmal ma összefutottam a lépcsőn, épp madártejjel a kezemben egyensúlyoztam, és hát észrevette, hogy nem vagyok túl kommunikatív. Micsoda felfedezés;) Aztán persze bejött hozzám kérdezősködni, hogy miért nem megyek ki, és hogy mi a bajom?...Én persze rávágtam, hogy semmi, csak egyszerűen nem szeretek vegyülni, meg amugyis pont akkor keltem fel. Neki meg természetesen ennyi indok nem volt elég és tovább faggatott, bár már annyira nemis rólam, hanem arról, hogy kedveltem-e Andorékat?... Na igen most jön az a rész, hogy megjátszom, hogy mindenkit utálok. Persze, hogy nem kedveltem őket és nem hiányoznak, ami végülis teljesen igaz kivételesen, nem kell hazudnom. Jönnek vissza... Tesóm nem tudott kifaggatni, jött a B-terv, nagyanyám a hőmérővel, mert a szobám szaunaként üzemel lassan. Nevetségesek, hogy mikor tényleg bajom van, nincs mellettem senki, amikor meg jól vagyok, tömegestől érdeklődnek mi a gond. Nem tudom melyik a furcsa, bár nekem személyszerint egyiksem. Talán az a furcsa, hogy szakítottunk Gabival, és meglepően jól viselem ?:S Vagy csak én gondololom, azt, hogy jól?:S Na igen és hogy honnan tudják? Az a helyzet ha rákérdeznek valamire, őszintén válaszolok, soha sem hazudok. Magamtól meg nem mondok semmit. Lényegében ennyi. Ha egy embernek elmondom, utána tudja az összes többi. És fáj a hasam. Na ma hajnalban tényleg alszom!!!:) Bye
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése