láágyan

Minden egyes nap egy újabb üzenetet ragasztok a hangfalamra, pedig tudom, hogy sohasem fogja elolvasni. Riutális szokássá válik, hogy minden nap megcsókolom a kedvenc macimat, és talán az is, hogy minden nap imádkozok ahhoz, akiben hiszek. Minden nap teszek valamit, amiben kedvemet lelem, és persze minden nap adok valamit a szeretteimnek. Minden este lefekvés előtt átgondolom, hogy aznap mit szalasztottam el, milyen lehetőségeket nem vettem észre, és mindig rájövök másnap hogyan rakjam helyre a dolgokat. Reggelente minden tervemnek búcsút mondhatok, nincs bátorság. Minden nap megpróbálok mosolyogni, hiszen vannak akik szeretik. Túl sokszor próbálok meg újabb szokásokat bevezetni az életembe. De nem megy. Egy érzés uralkodik minden felett. Szabadság rabsággal vegyítve. Saját érzéseim rabja vagyok, pont úgy mint a csillagok az égen. Ők sem szabadulhatnak. Nem vagyok uralkodó típus, nincsen elég önbizalmam és hamar feladom a dolgokat. Nincsen varázserőm és bizony nincs faszállító tekintetem. Nincsenek csinos comjaim sem telt kebleim, de még csak formás popsim sincs. Épp csak a tekintetem olyan amilyen. A hangom néha kényezteti az embereket, hozzáteszem sosem hallottak még lágyan énekelni. Az érintésemtől kirázza őket a hideg, mert gyengéd, kíváncsi és odaadó. Nem vagyok különleges, mégha a szokásaim és a viselkedésem annak is titulál. Átlagos ember vagyok. Mély érzésekkel és csendességgel. Nem vagyok tökéletes, sőt a lehető leghibásabb kísérleti alannyal van dolgod. Sok mindent bánok, ami ilyenné tett, de köszönettel tartozom mindennek, hiszen végre önmagam lehetek. Olyan egyéniség, hogy minden emberben nyomot hagyok, aki valaha is ismert. Egy személyben vagyok vad tigris és szelíd kiscica; háborgó óceán és biztos talaj; tomboló szélvihar, és hófehér bárányfelhő; tündöklő napfény, és sötét, hűvös árnyék. Ilyen lettem. Tele kötelességekkel és szabad akarattal. Hiszek ISTENBEN! Nézz bolondnak, nevess ki, én akkoris a szokásaim, az érzéseim, és a múltam rabja maradok. Vannak dolgok tehát amiket nap mint nap el kell végeznem, és vannak olyanok, melyekre ritkán ugyan, de szükség van. Sokat már nem vagyok képpes véghez vinni. Folyton csak fogyok, míg elfogyok és nem leszek. Mégis kinek tűnne fel, hogy hé, hová tűnt a Roxi? Hiányoznék? Mondd, hiányoznék neked, vagy egyáltalán már hiányzom? Érzed, hogy nem teljes ami benned van? Szeretnéd-e vajon....?!