Mindeki életében vannak napok, melyet jobban vár, mint a többit. Napok, melyek fontosabbak a naptár többi napjainál. Ezek olyan előkelő helyet foglalnak el elménkben, hogy az agyunk képtelen arra, hogy bármi másra is tudjon koncentrálni. Ahogy közeledik az a bizonyos nap ami fontos, egyre jobban izgulunk, hiszen tudjuk, valami el fog térni a megszokottól, amiért ez nekünk épp olyan különleges. Nem tud lehangolni semmi, csak előőőre, tisztán felé. Már az alvás sem olyan könnyű és egyszerű dolog, mint addig. Már csak 4 óra...már csak 3...hoppá én még nem is aludtam. Na de mivan akkor? Majd alszom ha hazajöttem. ~csöööörr~ A f*szomba! Csak mééég, csak mééég 5 percet! Hehe:) Igen, így szokott ez lenni, legalábbis nálam mindig. Most viszont teljesen más értelemben várok egy napot. Valamiért különlegesebbnek kell lennie a fontos napoknál is. Olyas valamit várok, ami tudom, hogy soha sem fog megtörténni. És mégis remélem. Annyi kicsi ládikám van az asztalon, annyi emlék van benne, egyiket sem nyitom ki csak úgy. Nem. Mindennek meg van a maga ideje. Épp ilyen a szívem is. Majd kinyitom azt a ládikát is, ha idejét érzem. Majd akkor más leszek, jobb annál, mint aki valaha is szerettem volna lenni. Addig viszont ez marad. Őszintén örülök, ha van aki úgy érzi ismeri. Nekem ez még nem hullott az ölembe. A siker még szinte soha. De boldog vagyok, mert a szívem már nem magányos. Annyira boldog, hogy talán jö ötletnek tűnne meghalni is. Sajnálom, ha nem látszik, pedig én, én tényleg megpróbáltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése