Erősen akarom, becsukom a szemem, kívánok. Kinyitom és semmi változás. Ugyan olyan rideg világ fogad, mint előtte. Szürke és unalmas minden. Mint egy mesekönyv, melyben nincsenek színek, csak fekete-fehér mesefigurák. Hosszú a királylány haja, és hosszú a hercegé is, de nem tudni milyen színű, pedig a részletekben tényleg ellehet veszni. Most valahogy megtelt a mesekönyvem színekkel, és az én mesémben barna a herceg haja, és olyan mosolya van melyben örökre eltudnék veszni. Nincs fehér ló és nincs magas torony. Nincs rózsatövises kastély.
Boldogak ketten és nincs benne kivetnivaló dolog. Nem akarok egyenlőre tovább lapozni, mert mint minden mesében, biztosan itt is van valami epic fail dolog. Ezt még nem akarom tudomásul venni, még nevetni akarom látni őket, még felhőtlenül boldognak. S mint a mesékben szokás az a bizonyos Happy End, ide is azt szeretnék. Egy The End nekem nem elég, most nem, mikor ez más a többinél. Minden egyes lap egyre színesebb, soha nem fakul a kép amíg összeköt az emlék. Most emlékeket akarok. Közös emlékeket, meg akarom írni a közös múltat. Nem hagyom, hogy mindez csak egy elképzelt jövő maradjon, mikor ez adott erőt a napokhoz. ~ Nagyon szeretlek Matci!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése